Imotuu elötörije

Név: Imotuu
Kor: ismeretlen
Születési hely: Románi területén
Nem: férfi
Magasság: 170 cm
Tartózkodási hely:
Szülei: Derek Imotuu(apja) és Franceska Jukil(anyja)
Jó vagy rossz: emberek mellet harcol, de néha önfejű és a maga útját járja
Kinézet: Fekete sapka, barna rövid haj, kék szem, egy farkas tetkó a nyakán, kendő a nyakában, egy szakadt szürkés poló, rövid halásznadrág és sport cipő amiből az átváltozás után kilóg a nagy mancsa.
Jelem: kedves, barátságos, és mindenre kész, de nagyon elszánt.
Fegyverek: két ezüst kard amin ez áll "ucide, dar nu ruina !" a hátán hordja és nagyon vigyázz rájuk.
Faj: farkasember
Erő: C

Elötöri:
Valahol Románia területén éltünk, de mindig költüzködtünk ide-oda. Folyton mozgásban voltunk. Ekkor még folyt nagyban a világháború és apám menekített ki mindíg a szorúlt és szönyű helyzetekből. Ő rá én úgy tekíntettem mint egy hősre. Anyámról csak annyit tudok, hogy soha nem volt állása vagyis nem beszélt még a múltjáról sohase nekem. Csak még úgy 10 évesen kaptam tölle a két ezüst kardot amit nagy becsben tartottam és vigyáztam rá. Egyszer apám sérűlten és véresen kimenekített jelenlegi otthonunkból mikor felrobbant egy bomba. Ezt megköszöntem neki és anyám is, de már késő volt mert egyszerűen lehunyta a szemét és többé nem beszélt hozzánk. Én csak könnyes szemmel néztem rá, de anyám ezt felelte nekem:
-ne, apád már nincs közöttünk. én ránéztem, de nem értettem meg.
Tovább szólítgattam és ráztam, hogy keljen föl, de semmi:
-fiam, tovább kell mennünk. mondta anyám és ráncigált föl a földről apám mellől.
Apám mindig jó erőben volt és nagy tudással rendelkezett. Anyám minden helyzetben kiismerte magát és jól bánt a fegyverekkel ezért is kaptam tölle a kardokat. Anyámmal tovább éltünk és meghúzódtunk egy barlanban ahol senkise talált ránk. Itt mesélt apámról, hogy ki is volt ő valójában. Kiderűlt, hogy farkasember volt. Ekkor én már 15 voltam. Sok járvány volt ekkor ebben az időben, én inmunins voltam rá mivel én is farkasembervoltam félig, de anyám valamit elkapott és csúnyán köhögött és meg is halt. Erre én nagyon dühös lettem és hirtelen elkapott egy érzés és elkezdtem kifelé futni a barlanból majd felvonyítottam a holdra majd elkezdtem pusztítani magam kürűl mindent. Majd egyszer csak elájúltam és arra keltem föl, hogy valaki bögdös hátúlról:
-kelj fel, itt nem maradhatsz. mondta nekem.
Felsegített és követtem a házába ami a barlangtól nem messze volt. Bementünk és a kezembe egy forró teát nyomott és megkérdezte:
-melyik fajhoz tartozol és milyen szándékaid vannak ?
Én megszólalni se tudtam csak néztem rá bután, majd egyszer mégis megkérdeztem tölle:
-maga melyikhez tartozik ? vártam a válaszát.
-én a farkasokhoz tartozom és köztük nevelkedtem föl. mondta nekem.
-akkor fajtársak vagyunk. mondtam neki.
-üdv, Imotuu vagyok. mutatkoztam be neki udvariasan.
-én az öreg Hujki vagyok örvendek.
Az ögeg furcsa kalapot és kabátot viselt, de én nem foglalkoztam vele csak megittam a teámat és felálltam. Oda mentem az ablakhoz és felsóhajtottam, majd visszafordúlva az öreghez kironhantam az ajtón. Visszarohantam anyámhoz a barlangba és eltemettem tiszteségesen és egy virágot tettem a sírjára. Ekkor egy hang szólalt meg a hátam mögött:
-ha akarod kitanítalak és elmondom micsoda is vagy valójában.
-tényleg ? és hátrafordúltam.
-igen, mert látom benned az elszántságot és a bátorságot. mondta nekem az öreg.
Teltek múltak az évek és én elértem a 20. életévemet. Az öreg megtanított kordában tartani az erőmet és még megtanított, hogy sohasem bízzak meg a vámpírokban. Az öreg nagyon sokat mondott a vámpírok szokásairól és hóbortjukról. Amikor betöltöttem a 25. életévemet akkor már olyan nagy tudással rendelkeztem mit ő, de sajnos megölték mikor bent jártunk a városban. Egy nagyon furcsa alak támadt ránk, az arcát nem tudtam megnézni mert kalapot és egy fekete kabátott viselt. Az öreghez úgy szólt minha már ismernék egymást régebről:
-hé öreg, látom van már tanítványod is. mondta neki.
-igen, de neked ehez semmi közöd sincs. válaszolt vissza az öreg majd egymásnak estek. Nagy harc folyt le kettőjük között, de nem bírtak el egymással. Hírtelen az idegen a falnak nekivágva az öreget egy fegyvert tartott a hasához és ezt mondta neki:
-ügyes vagy öreg korod ellenére ezért becsüllek, de most itt a vége az utadnak.
-azt csak hiszed, te elmebeteg. válaszolt vissza fenyegetően az öreg neki.
-tényleg ? nem hinném és a szemem látára ketté lőtte majd megint és megint elhangzott a lövés.
Az öreg lassan elkezdett leülni és csak rám figyelt és mosolygott. Az idegen megfordúlt és megtörölte a fegyvert és visszatette a helyére és hozzám fordúlt:
-mi a neved fiú ? kérdezte töllem.
-Im....Im... Imotuu. dadogtam neki a félelemtől.
-nos Imotuu én vámpír vagyok és gyűlölöm a farkasembereket ezért is írtom őket. mondta nekem.
-még életben hagylak mert látom még nem készültél föl eléggé a harcra, de az öreget már nem tudod életben tartani. ezt már úgy mondta nekem, hogy hátatfordított és elrepült. Csak annyit hallottam még, hogy egyfolytában röhög. Én odasiettem az öreghez és átkarolva egy ronggyal eltakartam a sebet és kérdeztem tölle:
-kifogot bírni neaggódj.
-nem én már kiöregedtem ebből a harcból, most te jössz. mondta és meghalt.
Én ekkor megfogadtam, hogy megtalálom és megölöm ezt a vámpírt ha addig élek is. Eltemetve az öreget elindúltam a messzi útra.

Napjainkban:
2010-et írunk és még mindíg járom az utamat avval az elszántsággal és hévvel mit megfogadtam az öreg sírjánál. 30 évesen sokmindent láttam és már semmi és senki nem tud meglepni.

Üdv az oldalon! Elöszöris az elötörid tartalmával semi gondom van pár kis hibád de nincs nagy gond vele így elfogadom. Csinálsz egy karilapot és játszhatsz is. Ja és a pontod: 5300 (ezt ird a tartozkodási helyhez ha akarod)