Név: Pankovics Réka
Kor: nem tudni
Születési hely: Magyarország
Nem: Nő
Magasság: 168 cm
Tartózkodási hely: Magyarország
Szülei: Pankovics Henrik Strebovszky Izabela
Jó vagy rossz: Az emberek oldalán van de azért pár embert elkap hogy vérszomját csillapitsa
Kinézet: fekete hoszú haj, barna szem, karcú testalkat,
Ruházata: Fekete poló melyen koponyák vannak, nyakában egy medál lóg melyet barátja adott ajándékba.
Jelem: Kedves, Barátkozó, Makacs, szerény
Fegyverek: egy középkori kard, egy colt, és 2 tőr.
Faj: Vámpír
Erő: c
Töri
A nevem Pankovics Réka. Magyarországon élek. Családom minden tagja vámpír volt. Én már kiskorom óta tudtam harcolni mert apám megtanított hogy megtudjam védeni magam az ellenségek ellen. Volt egy bátyám is akivel mindig küzdöttünk. Mikor már tudtuk hogy eljött az időnk akkor útnak indultunk egy helye földbirtokos felé. Mikor oda értünk több vámpír támadott meg minket. Én elővettem a kardom és azzal kaszaboltam az ellenséget. Már nagyon közel voltam ahoz hogy feladjam a harcot de hallottam a családom kiáltását és eddig nem látott erővel küzdtem. Szemem láttára ölték meg a családom de én nem hagytam annyiban és megöltem az összes ellenfelem. Majd mikor mentem tovább egy vámpír klánnal találkoztam akik befogadtak engem. Ők is a jó ügyért harcoltak mint Réka. Mikor már pár éve ott volt a klánban akkor már elfelejtette mi volt a célja. Majd mikor a klán útra kellt hogy másik földön telepedjen le egy ellenséges klán rontott rájuk. Már kis hílyán Rékáék maroknyi csapatátt kivégezték mikor egy férfi lovagolt oda és segített nekik. A férfi nem akarta hogy segítsenek neki de én már az utolsó embert átszúrtam és a férfihez fordultam. Belenéztem az arcába és eszembe jutott hogy ki ő. Majd elárúlta nevét is.
-A nevem Imre Máté.
-Én Réka vagyok nem emlékszel rám?
-De emlékszem.
Majd elkezdtünk beszélgetni de a klán vezér azt javasolta hogy menjünk onnan. Mikor már eljutottunk egy biztonságos helyre elkezdtünk Mátéval beszélgetni és ő megcsókolt. Így tudtuk hogy mi örökre együtt leszünk. Majd elraboltak engem és Máté jött röktön kiszabadítani. Mikor már eljegyzett egy levelet kapott hogy menjen Londonba. Én szomorú voltam mert nem bírtam vele menni. Mikor már úton volt Máté én elkezdtem a helyét átvenni. Úgy irányítottam a klánt mint egy igazi vezér. Pedig csak Mátétól amit ellestem azt használtam. De egyszer egy erős vámpír támadott ránk a seregével. Sikerült a sereget vissza verni de a vámpír bejutott és én kiálltam ellene. A vámpír elárulta a nevét.
-A nevem Trenk és azért jöttem mert máté nincs itt és így se perc alatt sikerül leszámolni veletek.
-Letehetsz erről az álmodról.
Majd neki rontotam a vámpírnak. A vámpír kivédte a támadásaimat de én nem tudtam. Már kis hilyán végzett velem mikor eszembe jutott Máté. Ekkor felemeltem a kardomat és újra rohamot inditotam a vámpír ellen aki nem tudot mást csinálni csak védekezni.
-ÁÁÁ látom Máténak az asszonya is harcias de arra a sorsra jutsz mint a családod.
-Micsoda?
-Én ölettem meg a családod.
Ekkor az agyam elborúlt és elkezdtem a karddal csapkodni ahogy tudtam. Kis hilyán a saját embereimet is megöltem de akkor az számított hogy legyőzzem az ellenfelem. Sikerült is levágnom a fejét a féregnek.
-Emberek most mi támadunk.
Vezettem a csapatott a támadok ellen. az íjászaimat mindet felküldtem a sziklákra hogy nyíl záport zúdítsanak az ellenfeleinkre. Akik megtizedelődtek. Majd a kardforgatóinkkal támadtam. Vezettem őket ahogy Máté tenné. Sikerült a csapatott a földel egyenlővé tenni. Majd mikor már minden csendes volt egy kis falut alapítottunk. Mikor már tudtam hogy nem kell vezér a klánnak elindultam Máté után de pár emberünk követett engem.
Napjainkban:
Már Máté nyomára bukkantunk és elmentünk abba a kastélyba ahol ő volt. Máté nem sejtete hogy már mi itt vagyunk de ez nekünk nagyon jól jött meglepetésként.